Serfőző István  képviselő

Serfőző István

Települési kompenzációs lista
Jelölő szervezet: ÉRDEKVÉDŐK-MSZP-SZOLIDARITÁS-W
Zagyvarékasi születésű vagyok, általános iskolába is ott jártam. A középiskolám, a Székács Elemér Mezőgazdasági Technikum volt Törökszentmiklóson. Itt ismerkedtem meg a feleségemmel is, ugyanis egy osztályba jártunk. Majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetem következett, ahol üzemszervező agrármérnöki diplomát, és mérlegképes könyvelő képesítést szereztem. Később, Budapesten a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen lettem agrár-szakközgazdászként másoddiplomás.
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 2.5/5 (2468 Szavazat)
Az első munkahelyem a törökszentmiklósi Tiszatáj Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. volt. Tizenkét évig dolgoztam itt, és a gyakornoki beosztástól, a közgazdasági elnökhelyettességig több munkakört töltöttem be. 1992-től tanár vagyok a volt középiskolámban, egy ideig vezettem annak tangazdaságát is. Az első fiam István, még az egyetemi éveim alatt Gödöllőn született. Ő most Kunhegyesen a Kunság népe Mg. Rt. elemző üzemgazdásza. Második fiam Zoltán, már itt született Törökszentmiklóson. Ö pedig most utolsó éves egyetemi hallgató Keszthelyen, a Georgikonon. Feleségem rokkantnyugdíjas, jelenleg a háztartásunk terhei az ő vállait nyomják. A közéletben ifjú korom óta folyamatosan jelen vagyok. Voltam KISZ-tag, voltam tagja - majd tíz évig - az ún. egy pártnak, és részt vettem reformkörösként a „helyi” rendszerváltásban is. Tizenkilenc éve szocialista önkormányzati képviselőként munkálkodom településünk épülésén, szépülésén. Kézilabda Egyesület tevékenységét segítem, feladatként az egyesületi működés szervezeti és anyagi hátterének biztosítását vállaltam. Nagyon szeretek színházba járni és imádom a jó filmeket. Gondozok, egy az időm függvényében néha megszépülő nagy kertet, és szeretgetek egy amerikai akita fajtába tartozó, öt éves kutyust, családunk ötödik tagját, Easyt.

Fogadóóra, egyéb információk

Nincs megadva...
Telefon: 06/30/2288866