Dr. Hörcsik Richárd  képviselő

Dr. Hörcsik Richárd

Országgyűlési képviselő
Jelölő szervezet: FIDESZ-KDNP
1955. december 23-án Sátoraljaújhelyen született. Nős, felesége pedagógus-könyvtáros, a családi vállalkozásukat vezeti. Két gyermekük született.
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 2.06/5 (760 Szavazat)
1974-ben érettségizett a sárospataki Rákóczi Gimnáziumban. 1980 júniusában lelkészi oklevelet kapott a debreceni Református Teológiai Akadémián. 1982-ben levéltárosi, majd 1985-ben történelem szakos középiskolai tanári képesítést szerzett az ELTE levelező tagozatán. 1985-től az Edinburghi Egyetem posztgraduális képzésén vett részt, további egyetemeken előadásokat hallgatott és kutatásokat folytatott. 1984-ben doktori, 1989-ben kandidátusi címet szerzett. Sárospatakon és a megye több községében teljesített lelkészi szolgálatot. 1979-től tizenöt éven keresztül dolgozott a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei Levéltárában. 1990-1994-ig a Sárospataki Református Kollégium titkára. 1995 óta a Debrecenei Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára és előadó a Miskolci Egyetemen (1995-1998). A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumában 1985-től dolgozik. 1996-ban a Református Egyház Zsinatának tagja lesz, ahol hat évre megválasztották a Tanulmányi Bizottság elnökévé. 1998-ban megalapította a Zempléni fejlesztési Társaság, valamint öt önkormányzattal együtt a Bodorogközi Régi Magyar Kultúra Alapitványt. 1990-ben az MDF színeiben megyei listáról szerezte mandátumát, abban a ciklusban az ET delegációjának tagja és az Országgyűlés Európai Parlamenti Delegációjának elnöke. 1994-ben Az EP-Magyar Országgyűlés Vegyes Bizottságának első társelnöke. 1994-ben képviselőjelölt. 1998-ban, majd 2002-ben ismét egyéni mandátumot szerzett Sátoraljaújhelyen (Borsod-Abaúj Zemplén 10. VK.). A 2002. októberi önkormányzati választásokon a Borsod-Abaúj Zemplén megyei közgyűlés tagja lett, (2002-2006). A 2003-as néppárti átalakulás során megbízást kapott választókerülete elnöki teendőinek ellátására. 2004. szeptember elsejétől -Áder János frakcióvezető felkérésére az európai parlamenti képviselővé választott Szájer Józseftől -átvette az integrácós kabinet vezetését. A 2006. évi országgyűlési választásokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 10. választókerületében harmadszor is egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól az európai ügyek bizottsága tagja. 2004-től folyamatosan tagja az Euromediterrán Parlamenti Közgyűlésnek (EMPA), ahol a kultúrális bizottságban dolgozik. 2006.októberétől Sárospatak város polgármestere és a Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás elnöki tisztét is betölti.

Fogadóóra, egyéb információk

Fogad: a hónap első pénteki napján 9.00-12.00 óráig vagy Sárospatak, Ráckózi út 29. hétköznap 14-18, hétvégén 9-14
Telefon: 47/311-569