Kezdőlap > Közép-Magyarország > Pest megye > Lengyel szilvia képviselő
 Lengyel Szilvia  képviselő

Lengyel Szilvia

Megyei közgyűlés választás
Jelölő szervezet: LMP
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 2.99/5 (297 Szavazat)
Debrecenben született 1971-ben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában érettségizett. Gazdasági agrármérnöki diplomáját és mérnöktanári végzettségét a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (ma Szent István Egyetem) szerezte. Később szakképzés-pedagógiai doktori program hallgatója volt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 2012-ben államvizsgázott az ELTE Jogi Továbbképzı Intézetének környezetvédelmi jogi képzésén. Mindezek mellett rendelkezik igazságügyi mediátor szakképesítéssel is. Egyetemi oktatóként, pályázatíróként, trénerként tevékenykedett pályafutása elején, majd részt vett egy három iskolából álló szakképző hálózat megalapításában, melynek keretein belül fogyatékos fiatalok szerezhettek szakképesítést. Ezzel párhuzamosan nemzetközi együttműködés keretében több európai uniós szakképzési projektet vezetett, ahol a hátrányos helyzetű fiatalok, fiatal felnőttek szakképzésével, elhelyezkedésének segítésével foglalkozott. Az elmúlt években pedagógus továbbképzési program kidolgozásában, képzési jegyzék szerkesztésében vett részt, valamint rendszeresen tartott tanulás-módszertani tréningeket fiataloknak. Fontosnak tartja, hogy ne pillanatnyi gazdasági érdekeknek alárendelt politikai rövidlátás határozza meg életminőségünket, környezetünk állapotát. Emiatt alapított 2008-ban környezetvédelmi közhasznú egyesületet, melynek keretein belül aktívan részt vesz a lakosság érdekképviseletének ellátásában környezetvédelmi, településfejlesztési, településrendezési ügyekben. Az LMP-hez 2008 augusztusában, még társadalmi kezdeményezés korában csatlakozott, választmányi tag volt a párttá alakulás időszakában. 2010 júniusa és 2011 márciusa között ismét a párt választmányának tagja, majd azt követően a Számvizsgáló Bizottság tagja, 2012 márciusától pedig a bizottság elnöke.

Fogadóóra, egyéb információk

Nincs megadva...