Dr. Kovács László  képviselő

Dr. Kovács László

20. sz. Egyéni választókerület
Jelölő szervezet: FIDESZ-KDNP
FIDESZ-KDNP 1962-ben született Bács-Kiskun megyében. Kalocsán érettségizett, diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett.
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 1.76/5 (824 Szavazat)
1985 óta él Miskolcon. Hat évig sebészként a Diósgyőri Kórház általános sebészetén, majd hat évig vidéken, háziorvosként dolgozott. 1998 óta diósgyőri-lillafüredi háziorvos. Sebészetből, háziorvostanból és foglalkozás-egészségügyből rendelkezik szakorvosi minősítéssel. 1998-ban a miskolci 27-es számú egyéni választókerületből került be képviselőnek a miskolci közgyűlésbe. 1998-2002 között az egészségügyi, a pénzügyi és a sportbizottságban dolgozott. 2002-ben az egészségügyi bizottság elnöke volt. A 2002 évi önkormányzati választásokon az Összefogás Miskolcért-Fidesz-MDF listájáról került be a képviselő testületbe. A 2006-os önkormányzati válsztásokon ismét a 26. sz. egyéni vk / Diósgyőr-Majláth-Lillafüred-Ómassa/ képviselőjévé választották. Jelenleg az Egészségügyi Bizottság tagja. 1989-től kilépéséig /2009/ az MDF tagja volt. Jelenleg pártonkivüli, a Miskolc Városi Közgyülésben a KDNP Frakció tagja. Nős, felesége tanár,a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola igazgató helyettese. Lánya egyetemi hallgató.

Fogadóóra, egyéb információk

Időszakosan, szórólapokon, illetve a helyi médiákon keresztül meghirdetve: Ady E. Müv. Ház Csóka u.26. Közös Képv.Iroda Felsőhámor,Hámori Szolg. Központ Ómassa, Orvosi Rendelő
Telefon: 06-46-334-424