Kezdőlap > Dél-Alföld > Bács-Kiskun megye > Kiskunfélegyháza > Lezsák Sándor István képviselő
 Lezsák Sándor István képviselő

Lezsák Sándor István

Országgyűlési képviselő
Jelölő szervezet: FIDESZ-KDNP
1949. október 30-án született Kispesten. Nős, felesége a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója. Három felnőtt gyermeke van.
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 1.98/5 (1871 Szavazat)
1949. október 30-án született Kispesten. Nős, felesége a Lakiteleki Népfőiskola igazgatója. Három felnőtt gyermeke van. 1968-ban a budapesti Madách Imre Gimnáziumban érettségizett. 1969-1974-ig képesítés nélküli tanító volt Lakiteleken, a szikrai tanyasi iskolában. 1975-ben a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakon szerzett diplomát. 1974 óta a lakiteleki általános iskola tanára. 1969-től 1985-ig a színjátszó csoport vezetője és művészeti előadó a helyi művelődési házban. 1979-1985-ben a Bethlen Gábor Alapítvány vidéki titkára. Két verseskötete jelent meg, Szörényi Leventével rockoperát írt, egyik drámáját több alkalommal is bemutatták, irodalmi tevékenységét több díjjal is elismerték. 1991-től a Lakitelek Alapítvány kuratóriumi elnöke, a 2003-ban Magyar Örökség-díjjal elismert Népfőiskola alapítója és egyik vezetője. 2004 márciusától a Mindszenty Társaság ügyvezető alelnöke. 1987. szeptember 27-én háza kertjében alakult meg az MDF. 1989-1990-ben kampányfőnök. 1988 óta elnökségi tag, 1993-1994-ben ügyvezető elnök, 1996. március 2-től 1999. január 30-ig az MDF országos elnöke, azután, egészen 2003. januárig alelnöke. 2004. november 8-án kizárták a pártból. 1994. áprilisa óta országgyűlési képviselő (1994: megyei területi lista, 1998 és 2002: Bács-Kiskun 3. VK., Tiszakécske). 1996. szeptembertől 1998. júniusig, majd 1998. szeptembertől 2002. májusig frakcióvezető-helyettes. Az 1998-2002 között az oktatási és tudományos állandó bizottság elnöke. 2002. május 15-től a kulturális és sajtóbizottság alelnöke, ugyancsak az alakulástól 2004. február 16-ig az idegenforgalmi bizottság tagja; ekkor a rendészeti bizottságba került. 2003. szeptember-decemberben az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság elnöke. 2002 júniusa és 2004. novembere között frakcióvezető-helyettes. Közben 2002. október 20-án mandátumot szerzett a megyei önkormányzat közgyűlésében, az oktatási, kulturális és egyházügyi bizottság társelnöke. 2004. június 21-én - nem sokkal az európai uniós választásokat követően, saját politikai stratégiájának képviseletére - Lakitelek-munkacsoportot alapított. Október 27-én kizárták az MDF-frakcióból. A november 8-i plenáris ülésen bejelentett kizárástól független képviselőként folytatja törvényhozói munkáját, ezért december 20-án rendészeti bizottsági tagságától meg kellett válnia. A 2006. évi országgyűlési választásokon Bács-Kiskun megye 3. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 30-tól a nemzetbiztonsági bizottság tagja, illetve 2006. június 8-tól az Országgyűlés alelnöke.

Fogadóóra, egyéb információk

Nincs megadva...