Kezdőlap > EU képviselő > Molnár Csaba képviselő
Dr. Molnár Csaba  képviselő

Dr. Molnár Csaba

EP képviselő
Jelölő szervezet: DK
Molnár Csaba (Csorna, 1975. december 4. –) magyar jogász, politikus, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter volt a második Gyurcsány-kormányban, a Bajnai-kormányban pedig Kiss Péter utódjaként a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter volt.
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 3.45/5 (1898 Szavazat)
Az érettségi letétele után felvették az Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola általános tanítói szakára, majd annak elvégzése után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi doktorátust. Fiatalon belépett a Magyar Szocialista Pártba és a Fiatal Baloldalba. Utóbbinak Győr-Moson-Sopron megyei elnökeként is tevékenykedett. Eközben 2002 és 2005 között Mosonmagyaróvárott ügyvédjelölt, illetve a Nyugat-magyarországi Egyetem meghívott oktatója volt, ahol kulturális jogot tanított. 2005-ben a győri polgármester főtanácsosa lett, majd a 2006-os országgyűlési választáson pártja Győr-Moson-Sopron megyei területi listájáról szerzett mandátumot. A 2006-os önkormányzati választáson a győri, ill. a megyei közgyűlés tagjává választották, előbbiben az MSZP-frakció vezetője lett. Ugyanebben az évben Gyurcsány Ferenc pártelnökké történt megválasztása után annak utódja lett a párt megyei elnöki posztján. 2007-ben az újonnan alakult Magyar Progresszív Társaság alelnökévé választották. 2007 őszétől a Régiók Bizottsága póttagja volt, 2010 januárjától pedig tagja. 2006 és 2008 között a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöki tisztségét is betöltötte. 2008-ban, miután az SZDSZ kivált a második Gyurcsány-kormányból, az újonnan kialakított Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárává, ill. az Új Tulajdonosi Programot felügyelő miniszterelnöki megbízottá nevezték ki, majd 2008 decemberében a lemondott Szabó Pál helyére kinevezték közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterré, a Bajnai-kormányban pedig a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterré. 2006-ban és 2010-ben is az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei területi listájáról szerzett országgyűlési mandátumot. 2010 októberében csatlakozott a Gyurcsány Ferenc által életre hívott Demokratikus Koalíció Platformhoz, melynek alapító alelnöke lett. Mikor pontosan egy évvel később a platform önálló párttá alakult, az új formációhoz is csatlakozott, emiatt kilépett az MSZP-ből illetve annak parlamenti frakciójából is és csatlakozott a Demokratikus Koalíció (DK) alakuló új frakciójához, melynek vezetője lesz. 2011. november 6-tól a DK alelnöke.

Fogadóóra, egyéb információk

Nincs megadva...