Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Rendszerismertetés
Térkép megyei felosztásban

Bátmonostor képviselői

Bátmonostor

Weboldal

Bátmonostor község Bács-Kiskun megyében, Bajától 8 km-re délre, a magyar szerb országhatártól 30 km-re terül el. A községet először 1192-ben említik az okiratok. Az Óbátmonostor nevű terület, amit a helyiek Pusztafalunak neveznek, a mostani településtől 3 km-re délre helyezkedik el. Egykor ennek a falunak az ura Becsei Imre a Becsei Töttös, Pilis vármegye fő ispánja volt. A falu 1761-ben északabbra, a jelenlegi helyére költözött. Ekkor építették a római katolikus templomot. Bátmonostor lakossága 1800 fő, magyar anyanyelvű. A faluban nincs számottevő nemzetiség. A községben valamennyi út szilárd burkolatú, pormentes; vezetékes gázellátás, telefonhálózat van. 2002. év végére elkészült a település rendezési terve, mely a hatályos jogszabályoknak és a helyi magán- és vállalkozói igényeknek egyaránt megfelel. A község északi részén építési telkeket alakított ki az önkormányzat, melyek jó fekvésűek, bel- és árvízmentes helyen terülnek el. A községben körzeti orvosi, fogorvosi, védőnői szolgálat működik. A gyermekek oktatását, nevelését a napközi otthonos óvoda és a 8 évfolyamos általános iskola látja el. Művelődésre, szórakozásra a művelődési ház és a községi könyvtár ad lehetőséget. A falu lakossága máig is őrzi néphagyományait, különösen igaz ez a népviseletre. Néhai Papp István (Tóni Pista) helyi Úri Szabó évtizedek óta gyűjtötte a helyi népi alkotásokat és régi használati tárgyakat. A Rozmaring Hagyományőrző Táncegyesület vezetőjeként a táncolni vágyóknak tanította a bátmonostori táncokat. Bátmonostor község díszpolgárai: néhai Kiss József, több évtizedig dolgozott művelődési területen, néhai dr. Vágvölgyi Ferenc, aki hosszú ideig a falu orvosa volt.

Sport:

Sajnálatos módon szponzorok hiányában két jól működő sport tevékenységet kellett a faluban abbahagyni. A Bátmonostoron működő futball csapatot 2005-ben és igen látványos MotoCross versenyeket. Amelyeket májusban rendezett Németh János bátmonostori lakos. A MotoCross pályán így már csak a gyakorlások színtere maradt, pedig megye szintű pálya. Igen nehéz szakaszokkal ami sok motorosnak okozott gondot.

A motor versenyek aktív és látványos résztvevője ifjabb Németh János aki a cross versenyekben igen szép eredményeket tud felmutatni.

Továbbá lehetőség van terembérletre, a bátmonostori sportcsarnok amiben akár teniszezni, röplabdázni, teremfocizni és kézilabdázni is lehet . Igénybe veheti bárki, előtte célszerű egyeztetni telefonon vagy személyesen a Becsei Töttös Általános iskolában a vezetőségi személyzettel.



Még egy lehetőség nyílik egy igen felüdítő, sokak számára kedvelt sportra, ( szórakozási lehetőség, hobbi) horgászni. Mivel Bátmonostortól 1Km -re fekszik a Dunának egy levezető csatornája a Deák Ferenc Csatorna. Jól megközelíthető a falu felől mivel szilárd útburkolat vezet a vízig. Akinek a csatorna nem lenne elég az akár a Duna holtágában is tud pecázni a Nyolcadban. igaz ide már nem olyan egyszerű elmenni mint a csatornára mert ide nem vezet szilárd útburkolat. De megéri ide is elmenni mert itt igazán nyugodt a táj sok szépet lehet látni, és a vízben ősszel akár szép csukákat is lehet fogni.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.199522 | Megtekintett oldalak száma: 169