Kiskunhalas

Weboldal

A város környéke évezredek óta lakott. Ezen a tájon megtelepedtek már a különböző őskori kultúrák népei is. Számos régészeti emléket őriz e korból, a Thorma János Múzeum. 895-től az Árpádházi királyok uralkodása idején több kisebb település virágzott Kiskunhalas környékén, ám ezt a vidéket is feldúlták a betörő tatárok. Az 1246 körül betelepített hét kun nemzetség közül a Csertán nemzetség vette birtokába Halas környékét, de néhány száz év alatt beolvadtak a magyarságba.

Halas első írásos említése 1347-ből származik. Hamarosan mezőváros (oppidum) lett a településből. A török megszállás időszakában többször került végveszélybe, 1596-tól évtizedekig lakatlan volt. A város fennmaradását segítette, hogy szultáni város (hász) kiváltságot kapott. A 16-17. században a kálvini reformációt vallották magukénak az itteniek. A török kiűzése után a megmaradt lakosság majdnem háromnegyed már betelepülő volt. Főleg a Dél-Dunántúlról és Szeged környékéről költöztek ide. Az 1755-ből származó városi pecséten három keresztben egymásra tett halon kiskun vitéz áll. Ezzel létrejött Kiskunhalas ma is használt beszélő címere.

Bár többször megerősítette a jászkun kiváltságokat a nádor és a császár, 1702-ben mégis elzálogosította a bécsi udvar a Jászkunság (Jászság, Nagykunság, Kiskunság) területét. A jobbágyi sorba süllyesztés hozzájárult, hogy a város lelkesen üdvözölte a Rákóczi szabadságharcot. 1703. október 5-én jelentős csatát vívtak Halastól keletre a kurucok és a labancok. A véres összecsapás után 234 kuruc, de az ellenség vezére is holtan maradt a csatatéren. A halasi csata után 200 évvel emlékmű szervezésébe kezdtek a helyiek, amelyet 1904-ben avattak fel, s ma is az ország egyetlen kuruc szobra.

A Jászkunság törvénytelen eladásába a jászok, kiskunok, nagykunok nem törődtek bele. A kiváltságok visszaszerzése 1745-ben a redemptio (önmegváltás) révén sikerült. A kirótt 580900 aranyforintos váltságösszegből Halasra 50900 forint jutott. Az önmegváltás egyedülálló eseménye volt a 18. századi Magyarországnak. Az ország közepén a nagy területű Jászkunság kivívta kiváltságos helyzetét, példát mutatva s egy évszázaddal előzve meg a hazai jobbágyfelszabadítást. A redemptio hosszú időre meghatározta a lakosság gazdasági- társadalmi viszonyait, mert a földeket, a legeltetési lehetőségeket, a város vezetésébe való beleszólás lehetőségét a redemptioban való részvétel (redemptus), ill. kívülmaradás (irredemptus) szerint határozta meg.

Halas 1754-ig a Kiskunság központja. Nyakas protestáns magatartása miatt ekkor elvesztette a Kiskun kapitányság székhelyének rangját. A település ügyeit a városi tanács intézte a főbíró vezetésével. A város önállósága gazdasági és igazgatási kérdésekben is érvényesült. A 18. század a szerény fejlődés korszaka volt. Az elődöknek sok nehézségen - gyenge talaj, futóhomok, szárazság, mocsarak, járványok, kellett úrrá lenniük. A 19. század második feléig leginkább a külterjes szarvasmarha- és juhtartás biztosította a megélhetést. A korábban tiszta református Halason a 18. század utolsó harmadától egyre nagyobb számú katolikus élt a betelepülések révén. 1770-ben felépült a katolikus templom, 1823-ra pedig az új református templom. Az új templomok egyben a lakosság számának növekedését is jelzik. Az 1700-as évek végére 8000 lakosú a város.

A 19. század elején és a reformkorban tovább fejlődött a város, nőtt az iparosok, kereskedők száma. Az 1848-49-es szabadságharcba többszáz nemzetőrt, honvédet küldött a település. Az abszolutista korszakban Halas járási székhely. 1872-ben a rendezett tanácsú városok közé került. A kiegyezést követő közigazgatási változások során megszüntették a Jászkunságot, és 1876-tól Halas - a Kiskunsággal együtt - Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye része lett.

Az 1863-ban történt tagosítás, birtokrendezés jól jelzi, hogy a kapitalizálódó földművelés egyre nagyobb szerephez jut. A 19. század végétől egyre növekszik a szőlő és gyümölcstermesztés jelentősége. Országszerte ismert a kiffer körte és a halasi homoki bor. Az élelmiszeripar köréből a malmokon kívül a baromfi, tej, gyümölcs fkapitalizálódó kapitalizálódó eldolgozást és exportot kell említeni. A kereskedelem és az árutermelés fejlődését elősegítette, hogy a Budapest-Belgrád vasúti fővonalat Kiskunhalas érintésével építették meg. 1882-ben megindult a közlekedés Pest és Szabadka felé, s megjelent az első halasi újság is.

A 19 – 20. század fordulójától a gazdasági fellendülés és társadalmi modernizáció építkezési hullámot eredményezett. A kevés korábbi barokk és klasszicista épület mellett sorra épültek a modernebb középületek és polgárházak. Természetesen több ipari épület (téglagyár, villanygyár) és kövesút is készült. A lakosság száma 1910-re eléri a 25000 főt. A város fejlődését célzó további tervek megvalósítását több évtizedig megakasztotta, lelassította az első világháború kitörése. Több mint ezer hősi halottat vesztett a település. Emléküket az 1926-ban állított \\\"Hősök szobra\\\" nevű emlékmű őrzi.

A két világháború között burkolatot kaptak a fontosabb utcák. Megépült a csipkeház, a katolikus polgári, két mezőgazdasági iskola és internátus, tanyai iskolák és csecsmőotthonok, két laktanya, állami pincészet. Bővült a kórház, elkészült a sóstói és a fehértói strand. A lakásínség enyhítésére lakások, bérházak, lakóházak készültek. A gazdasági élet erőteljesebb nekilendülése csak az 1930-as évek második felére jellemző. A második világháború több mint ezer áldozat (zsidó, mártír, hősi halott) életét követelte. A háborút követően politikai felpezsdülés következett be, megtörtént a földosztás. 1950-es évek végén hét mezőgazdasági termelőszövetkezet alakult. Az 1960-as évek elejétől Kiskunhalasi Állami Gazdaság több ezer kataszteri holdon gazdálkodott. A 60-70-es években több nagyobb ipari üzem települt ide.

Halas a történelmi Magyarország hatodik legnagyobb határú városa volt. Jelentős közigazgatási változást eredményezett Pirtó (1947), Kunfehértó, Balotaszállás, Zsana (1952) önálló községgé válása, Bodoglár, Tajó puszta Kiskunmajsához csatolása (1972). A nagy halasi határ mezőgazdasági műveléséhez a 18-19. században szükségszerű volt a tanyák létrejötte. A 20. században már a lakosság 50 %-a külterületen élt. A szocialista korszak éveiben a tanyák száma megfogyatkozott. Napjainkban a lakó és gazdasági szerepkörön túl, idegenforgalmi és rekreációs célokat is szolgálnak. Bár a járások megszűntével csökkent Kiskunhalas közigazgatási szerepe, fejlett intézményi és szolgáltató rendszere révén megmaradt a térség ellátó központjának. Igazgatási és térségszervező funkciója a kistérségi szerepkör felértékelődésével, napjainkban ismét erősödik.