Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Utolsó hozzászólások
Kezdőlap > Dél-Dunántúl > Baranya megye > Pécs > Huba Csaba képviselő
Megosztás

Huba Csaba

54 éves épület villamossági üzemmérnök vagyok, diplomámat a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán szereztem 1975-ben. Első munkahelyem a Villamos Gépjavító Szövetkezet volt, ahol kezdetben felvonó szerelőként dolgoztam, majd felvonók tervkészítésével foglalkoztam.

1978-tól az ÉLGÉP Villamos Biztonságtechnikai Leányvállalatának pécsi kirendeltségén szabványossági felülvizsgálói munkakört töltöttem be, majd 1980-ban megbíztak a pécsi kirendeltség vezetésével. 1990-ben a cég megszűnésével önálló tevékenységbe kezdtem, azóta is villamos biztonságtechnikai vizsgálatok végzésével foglalkozom szellemi szagadfoglalkozásúként.



Születésem óta Vasason élek. Feleségem 32 éve a Vasasi Általános Iskolában tanítóként végzi munkáját. Két gyermekünk született: Zsolt fiúnk 29 éves, informatikus fejlesztő mérnök, Eszter lányunk 27 éves, tanítónő, és másod diplomáját a Budapesti Cotvinus Egyetemen végezete igazgatásszervezési szakon.



Alapító tagja voltam a Vasas és Hird Tanulóifjúságáért Alapítványnak és annak kuratóriumi munkájában megalakulásától 2003-ig vettem részt. Ugyancsak alapító tagja voltam a Vasasért Egyesületnek, melynek elnöki posztját 1998-től 2002-ig töltöttem be. Ebben az időszakban eredményesen képviseltük Vasas érdekeit a bétai ólomkohó ügyében és rendszeresen szerveztünk közösségi rendezvényeket településünkön. 1998-2002 között a Pécs-Vasas Településrészi Önkormányzat tagja voltam. 2006. évi önkormányzati választásokon az I. sz. választókörzetben mandátumot szereztem. Pártnak nem vagyok tagja.


Program:

Szeretnék azért tenni, hogy Hird, Somogy és Vasas lakói lakókörnyezetüket otthonosabbnak, élhetőbbnek érezzék.

Kiemelten szükségesnek tartom, hogy a településeken a csatornahálózat mielőbb megépüljön és ezzel összefüggésben az úthálózat és csapadékvíz elvezető rendszer felújítása is megtörténjen. A közmunka program további fejlesztése, négy évszakra történő kiterjesztése kívánatos lenne. Szeretném elérni, hogy a részönkormányzatok nagyobb önállóságot kapjanak, pályázatok beadásával többlet forrásokhoz jussanak, melyekből komolyabb fejlesztések is elvégezhetőek lennének, és ez által Vasas-Somogy-Hird települések jelenlegi hátrányos helyzete javuljon.

Nagyobb nyilvánosságot szeretnék adni településeket érintő kérdéseknek. Szorgalmaznám a civil szerveződések létrehozását, fejlesztését. Az információgyűjtésben, döntéshozásban számítok véleményükre, ötleteikre.

Jelölő szervezet: FIDESZ
VK.: 1
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 2.39/5 (28 Szavazat)
KDNP,1.választókerület

Fogadóóra, egyéb információk

Nincs megadva...

Üzenjen, szóljon hozzá

Hozzászólás
Név: E-mail:
Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot
(kisbetű/nagybetű érzékeny)
A képviselő elektronikus elérhetősége nem ismert, az üzenetet nem tudjuk kézbesíteni! (csak az oldalon jelenik meg)
Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.230 IP címről szól hozzá.
2.Dr Balás Andrásválasz2012.01.13 06:00:10
Mikor és hol van a fogadó óra?
7625 Pécs. Tettye u. 38.
1.Rudolf Gyulaválasz2011.12.17 01:15:41
Szia !

nyeregszemle_728x90.swf
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.281549 | Megtekintett oldalak száma: 163