Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Rendszerismertetés
Utolsó hozzászólások
Térkép megyei felosztásban
Kezdőlap > Dél-Alföld > Bács-Kiskun megye > Kalocsa > Semjén Zsolt képviselő

Dr. Semjén Zsolt

Országgyűlési képviselő
1962. augusztus 8-án született Budapesten. Nős, felesége középiskolai énektanár, karvezető és egyházzenész. Három gyermekük van.
Jelölő szervezet: FIDESZ-KDNP
VK.: 7
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 3.75/5 (102 Szavazat)
1981-ben érettségizett a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. 1984-ig hivatalsegéd a budapesti Kisipari Termeltető Vállalatnál. 1990-ben a Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián teológusként végzett. 1989-ben megszerezte a baccalaureatus, 1990-ben a licentiatus, 1991-ben a laureatus, 1997-ben a Phd fokozatot. 1990 és 1994 között az Országgyűlés Hivatalának alkalmazottja, a KDNP-frakció hivatalvezetője, frakciótitkára és szóvivője. 1992-ben az ELTE-n szociológus diplomát szerzett. 1996-ban címzetes egyetemi docensi kinevezést kapott.

1989 tavaszán a KDNP alapító tagja. 1990-ben országos elnökségi, 1990-1991-ben intézőbizottsági tag, 1993-1994 között a fegyelmi és etikai bizottság elnöke, az I-II. kerületi szervezet elnöke. 1997-ben rövid ideig pártalelnök. Varga László halála után a KDNP elnökévé választották; 2003. december 6-án és 2006.december 17-én megerősítették pártelnöki posztján. Programja szerint a KDNP olyan önálló párt marad a Fidesz vezette szövetségben, amely vállalja a keresztény egyházak társadalmi tanításait, különös tekintettel a szociális igazságosságra.

1990-ben országgyűlési képviselőjelölt. 1990-1994 között Budapest II. kerületében önkormányzati képviselő, kormánypárti frakcióvezető. 1994-ben a KDNP országos listájáról bekerült a Parlamentbe, 1994-1997 között jegyző. 1995-1997-ig frakcióvezető-helyettes, a frakció megszűnése után független; novemberben az MDF-képviselőcsoporthoz csatlakozott. 1998-tól a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának egyházi ügyekben illetékes helyettes államtitkára. 2002. áprilisban Fidesz-MDF közös országos listáról szerzett újabb mandátumot. A 2006. évi országgyűlési választásokon Bács-Kiskun megye 7. választókerületében egyéni mandátumot szerzett. 2006. május 16-tól a KDNP frakcióvezetője. 2006. május 30-tól az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja.

Fogadóóra, egyéb információk

Nincs megadva...

Üzenjen, szóljon hozzá

Hozzászólás
Név: E-mail:
A képviselő elektronikus elérhetősége ismert, de az üzenet nem továbbítódik automatán!
Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.191.104 IP címről szól hozzá.
8.kocsis.tamasválasz2010.07.29 20:35:53
Válaszolok Válasz |Tamás, Kocsis
részletek megjelenítése 13:58 (5 órája)

Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Szociális, Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság
Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztály

Iktatószám: 52604-1/2010. Ügyintéző:
Ruminé Szijártó Ildikó
Telefon:

Kocsis Tamás

Kocsis.Tamas@Mailbox.hu

Tisztelt Uram!

A Nemzeti Erőforrás Minisztériumba érkezett levelére az alábbiakban válaszolok.

Az ápolási díj a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
szóló 1993. évi III. törvényben (Szociális törvény) meghatározott
rendszeres pénzellátás. A törvény szerint alanyi jogon jogosult a
hozzátartozó az ápolási díjra, ha súlyosan fogyatékos beteget ápol,
míg az önkormányzat döntése alapján, méltányosságból van lehetőség az
ellátás megállapítására a 18 év feletti tartósan beteg személy ápolása
esetén.

A Szociális törvényben meghatározott pénzbeli ellátások alapja az
öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, mely ebben az évben
28.500 FT. Az ápolási díj összege e mérőszám figyelembevételével attól
függ, hogy a beteg súlyosan fogyatékos, vagy tartósan beteg személy. A
törvény korábbi módosítási értelmében a fokozott ápolásra szoruló,
súlyosan fogyatékos beteg ápolása esetén az ápolási díj összege azonos
az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130%-val.

Az ápolási díj folyósításának időtartama alatt az ápoló nyugdíjszerző
szolgálati időt szerez, s ezen túlmenően járulékfizetés nélkül
jogosult az egészségügyi ellátásra.
Egyet értek Önnel abban, hogy hazánkban a szociális ellátások összege
- köztük az ápolási díj is- alacsony szintű, mely nem minden esetben
fedezi az ellátott megélhetését, ezért a szociális ellátórendszer más
eleméből (lakásfenntartási támogatás, átmeneti segély) szüksége annak
kiegészítése.

A kormányzat elismeri az ápolást végző személyek tevékenységét, de a
jelenlegi gazdasági környezet nem teszi lehető a szociális ellátások,
így az ápolási díj összegének emelését.

Kérem válaszom szíves elfogadását, sajnálom, hogy kedvezőbb választ
nem adhattam.

Budapest, 2010. július 21.

Üdvözlettel:

Dr. Veres Gábor
osztályvezető
………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………….
A FIDESZ-KDNP ELUTASÍTÁSA .A FIDESZES-KDNP. VÁLASZTÓ
POLGÁROK SEM SZÁMÍTHATNAK SEMMI JÓRA OTTHON ÁPOLÁSI DIJ 22.800FT
IGY VÁLASZTATÓK POLGÁRMESTERT HAJRÁ BALOLDAL 100.000.VÁLASZTÓPOLGÁR
ORBÁN.VIKTOR.MINISZTER.ELNÖKNEK CSAK ARRA JÓ HOGY RÁ SZAVAZZANAK HÁT
EZT ÉRDEMLIK A FIDESZ-KDNP SZAVAZOK KÉRDEM ITT A BIZONYITÉK. EGYES
BESZÉD CSAK BALOLDAL. A VONAL ALLATI LEVÉL KOCSIS.TAMAS VÉLEMÉNYE A
FIDESZ-KDNP-RÖL A BANK ADÓT A 10.MILLIÓ MAGYAR FIZETI MEG HA A
FIDESZ -KDNP NYOMULÁSÁT MEG KELL ÁLLÍTANI KÜLÖNBEN A MINIMÁL BÉR AMI
2ÉVEN BELÜL 49.EZER FT LESZ. NE HIGYÉTEK ORBÁN.VIKTORNAK MINDENNEK
AZ ÁRÁT MI FIZETJÜK MEG AMIT A FIDESZ-KDNP KI TALÁL . A MUNKA JÓ CSAK
LEGALÁBB 80.000FT MINIMÁL BÉR KAPJUNK A MUNKÁNKÉRT A GÁZ SZÁMLÁT
ÚJSÁG PAPÍRBÓL FIZETED KI NEM HISZEM. EZ A EGYENES BESZÉD ITT A IDÖ
MINÉL TÖBB BALOLDALI POLGÁRMESTERT EZ A DEMOKRÁCIA MINDENKI VÉLEMÉNYE
SZÁMI ÉS A BALOLDAL NEM ENGEDI HOGY A SEMIÉRT DOLGOZATOK KEMÉNY
MUNKA 80.000FT MINIMAL BÉR ALÁB NEM ADJUK KÜLÖNBEN UTCÁRA VONULJUNK
7.kocsis.tamasválasz2010.07.19 19:07:17
Matolcsy györgy képviselő úr nem vádoltam ha nem segítségét kértem ö
is Fidesz-kdnp tagja vagy nem a Fidesz és Orbán Viktor miniszter elnök
úr nem teszi meg a ápolási dij-ba le irt kérésemet akkor kérdezem a... Bővebben
fidesz-kdnp választó polgárok nem kapnak ápolási díj emelést a
Fidesz-kdnp választó polgároknak nem kéne jobbá teni
életkörülményeit... Bővebben
a Fidesz válástópolgárok nem érdemlik meg hogy a ápolási díj
módosítást Orbán Viktor és Spaler Endre 13ker fidesz-kdnp ország
gyűlési képviselő és a egész fidesz-kdnp frakció 2.3mada támogassa és
Magyarország tejes lakossága gyógyulhatsson szociális helyzete javulhat.
hiszen a szavazatuk az jó volt ügye. akkor most elvárnak egy kis
jutalmat egyenes beszéd ahogy Sanyi Tibor ország gyűlési képviselő
mondja különben is Orbán Viktor miniszter elnök úrnak szól a nyílt
levél és a fidesz-kdnp szavazok is kíváncsiak a válaszra segíti e őket
a fidesz-kdnp akit kormányra jutott és Magyarországon 2010.07.15én
Magyarországon kormányon van nem kell a gyűlölet keltés nem jó ez
senkinek foglalkozunk a probléma megoldásával elég a gyűlölet
politikából remélem Orbán Viktor miniszter elnök úr 100.000ezer ember
akik ápolási díjat kapnak 22.800ft átlátja a helyzet nehézségét és a
baloldali pártokkal együtt szavazzák meg a parlamentbe és egyenes
válasz nem az lenne hogy nincs rá pénz meg majd 2012be visszatérünk rá
a pénz értéke romlik a 22.800ft nem változik csak a villany számla
lakbér élelmiszer árak ha a fidesz-kdnp 100ezer emberen nem tud
segíteni mit várjon a többi tízmillió ember magyar országon a
következő 4évbe. a MSZP-jobbik lmp. választópolgárok fidesz-kdnp
vállásztó polgárok várják a egyenes választ úraim tiszteletem Kocsis.
Tamás 2010.07.15 kelt javitot
6.Vasárnapi vásárlóválasz2010.07.17 02:07:53
Remélem azért nem vezetik be azt hogy a közérteknek kötelező legyen vasárnap bezárni. Ugyanis én szeretnék vasárnap is kaját, piát venni.
5.kocsis.tamasválasz2010.07.13 12:50:54
Tisztelt Orbán Viktor miniszter elnök Úr > Azzal a kéréssel fordulok
ónhoz hogy az ápolási díj törvény > módosítását segítse 22.800ft
alapszintű ellátási formát meg emelni > ami kettő dologból ált. össze
az egyik hogy a 22.800ft -ról emeljék fel > a mindenkori minimál
nyugdíj kétszeresére 57ezer Ft -ra és 8 órás fő > munka időnek
számítson de ne csak a nyugdíjas évekbe hanem ügy hogy > mint aki
reggel 7töl 3ig dolgozik a másik meg a mini bár bére émelyék > fel
71.000ft-ra 22.800ft-ból szinte lehetetlen meg élni > 60.000ezer ember
kap ápolási díjat > élelmiszer 25% áfára hivatkozva a gáz víz villany
> lakbér antenna áramról nem is beszélünk de a miniszteri fizetések >
államtitkári fizetéseket a Fidesz kormány az elsőként emelte mit >
várhat az a 60.000ezer ember Magyarországon legyen pártol semleges aki
> 22.800ft alap szintű ápolási díj -ból kel megélnie Magyarországon >
nincs még egy olyan szegény csoport aki 22.800ft kap egy hónapra most
> csak az ápolási díjról 60.000ezer ember társam megélhetése
élelmiszerhez jutása > Fidesz kormánytól várnak meg oldást és előre
lépést az ápolási > díj ügy be 2.3harmados győzelmet szerzet és a
vállásztó polgárok > bizalmát élvezik és az emberekért felelősséggel
tartozik a Fidesz > kormány úgy a minta beteg ápoló a beteg irányt >
kevés hogy át is menyen az ápolási díj törvény a parlamenten kérem
hogy az egész Fidesz frakció támogassa kérésem > az első lépés lehet a
választópolgárok élet körülményeinek javításán > Orbán Viktor
miniszter > elnök úrhoz megértő segítő embertársa találnak én hiszem
és bízom > benne hogy szavaim és kérésem megértő fülekre talált
azoknak az embertársaim és embertársaink ért > akik ilyen nehéz
körülménye körött ápolják beteg lebénult agyvérzéses > végtagját
elveszítő szívbeteg cukorbeteg szellemi fogyatékos beteg >
embertársaikat családtagjaikat tisztelettelés jó munkát kívánva a >
következő 4 évre > > Tisztelettel a nyílt levelem fontosságára Orbán
Viktor miniszterelnök úrtól személyes választ kérek köszönettel Kocsis
Tamás >Spaler Endre országgyűlési képviselő bizonyosan közben jár
Orbán Viktor miniszter elnök úrnál és az angyal földi lakosok nem
maradnak hoppon és nem 5évett kell várni hogy levél tartalma a Fidesz
KDNP 2/3-dal elfogadja vagy szoba sem állnak 100 000 emberrel mert
csak 3 millio nyuger számít nekik kérdezzük Szanyi Tibor azt mondja
egyenes beszéd és nem hallgatás de minket most csak az eredmény
érdekel de gyorsan ahogy Orbán Viktor mondta a visszaszámlálás
elkezdődött 22.800ft-ból megélni lehetetlen főleg ha beteg család
taghoz 3öránként haza kell menyi és mellette dolgozni lehetetlen a
13ker be menyi Fidesz-KDNP választópolgár van aki 22 800 Ft ápolási
díjat kap kérdem értük is küzdök és teszek nem hagyom őket cselbe
nekik is enniük kell nem igaz ők is fizetnek bakbért gázt vizet nekik
is van gyerekük és őértük is harcolok még élek pedig MSZP vagyok
Szanyi Tibor és Tóth József munkáját segítem és Mesterházy Attilát
remélem Spaler Endre országgyűlési képviselő is így gondolja. Szép
napot minden angyalföldi Újlipótvárosi és vizafogói 13ker lakosnak
remélem a levelembe a megélhetés kenyerét látja mindenki én igen és
aki egyetért írjon mindenki véleménye számít 2010.07.09 kelt
4.kocsis.tamasválasz2010.07.06 18:41:03
Tisztelt Orbán Viktor miniszter elnök Úr
Azzal a kéréssel fordulok ónhoz hogy az ápolási díj törvény
módosítását segítse 22.800ft alapszintű ellátási formát meg emelni
ami kettő dologból ált. ösze az egyik hogy a 22.800ft -ról emeljék fel
a mindenkori minimál nyugdíj kétszeresére 57ezer Ft -ra és 8 órás fő
munka időnek számítson de ne csak a nyugdíjas évekbe hanem ügy hogy
mint aki reggel 7töl 3ig dolgozik a másik meg a mini bár bére émelyék
fel 71.000ft-ra 22.800ft ból szinte lehetetlen meg élni
60.000ezer ember kap ápolási díjat
élelmiszer 25% áfára hivatkozva a gáz víz villany
lakbér antenna áramról nem is beszélünk de a miniszteri fizetések
államtitkári fizetéseket a fidesz kormány az elsőként emelte mit
várhat az a 60.000ezer ember Magyarországon legyen pártol semleges aki
22.800ft alap szintű ápolási díj -ból kel megélnie Magyarországon
nincs még egy olyan szegény csoport aki 22.800ft kap egy hónapra most
csak az ápolási díjról 60.000ezer ember társam megélhetése élelmiszerhez jutása
Fidesz kormánytól várnak meg oldást és előre lépést az ápolási
díj ügy be 2.3harmados győzelmet szerzet és a vállásztó polgárok
bizalmát élvezik és az emberekért felelősségel tartozik a Fidesz
kormány úgy a minta beteg ápoló a beteg irányt
kevés hogy át is menyen az ápolási díj törvény a parlamenten kérem hogy az egész Fidesz frakció támogassa kérésem
az első lépés lehet a választópolgárok élet körülményeinek javításán
Orbán Viktor miniszter
elnök úrhoz megértő segítő embertársa találnak én hiszem és bízom
benne hogy szavaim és kérésem megértő fülekre talált azoknak az embertársaim és embertársaink ért
akik ilyen nehéz körülménye körött ápolják beteg lebénult agyvérzéses
végtagját elveszítő szívbeteg cukorbeteg szellemi fogyatékos beteg
embertársaikat családtagjaikat tisztelettelés jó munkát kívánva a
következő 4 évre
Tisztelletel a nyilt levelem fontosságára Orbán Viktor miniszterelnök úrtól személyes választ kérek köszönettel Kocsis Tamás
3.elsőáldozóválasz2010.04.28 10:00:16
Nem ez az ember mondta, hogy nem szeretné, ha gyermeke egy szakállas bácsitól (nála ez jelképezi a liberális embert) kapja első szexuális élményét? Vagy valami hasonló. Na, most majd katolikus paptól kapja.
2.pedofil válasz2010.03.30 06:02:14
Hol nyilatkozott a pedofil papokkal kapcsolatban? Ezen személyek viselik "Káin bélyegét?
1.öszinte.válasz2010.03.13 10:20:23
Vigyorgó úr javaslom, hogy vegyen egy nyalokát, hogy a mellet ülő úrnak még jobban tudjon nyalni.
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.457904 | Megtekintett oldalak száma: 110