Elfelejtett azonosító

Kezdőlap

Keresés az oldalon

Utolsó hozzászólások

kasza emma írta Dr. Zombor Gábor adatlapjához (Kecskemét)

2012.05.18 06:26:17

Tisztelt Polgármester Úr. Szeretném megkérdezni hogy a városunk miért nem pályázott az NFÜ HORNLAPJÁN A http://www.nfu.hu/doc/3367 ROMA TELEPEK FELSZÁMOLÁSI PROGRAMJÁRA .Ugy tudom hogy a korház utca a városunk \"látképeˇ\" Szeged felől.Ez egy... ->

Kezdőlap > Dél-Alföld > Bács-Kiskun megye > Kecskemét > Szeberényi Gyula Tamás képviselő
Megosztás

Dr. Szeberényi Gyula Tamás

1967. október 26-án született Kecskeméten. 1992-ben magyar-közművelődés szakos tanári diplomát, 2000-ben jogi diplomát szerzett. Jelenleg egyéni ügyvédként dolgozik.

1997. óta nős, felesége Szalai Ildikó tanítói és pénzügyi végzettséggel rendelkezik, a Waldorf Iskola tanítója. Két lányuk van, az 1998-ban született Anna és a 2001-ben született Borka.

1998-ban választották meg először a kecskeméti 15. sz. választókörzetben, a belvárosban önkormányzati képviselőnek, majd 2002-ben és 2006-ban is sikerrel indult.

Kedvelt elfoglaltsága az olvasás (szépirodalom), kirándulás-utazás, bár jelenleg munkája foglalja le leginkább.

Fogadóóra: Telefonos egyeztetés alapján.
Jelölő szervezet: FIDESZ-KDNP
VK.: 9
Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 3.27/5 (109 Szavazat)
Elérhetőség:
Levelezési cím: 6000 Kecskemét, Csongrádi u. 5.
Telefon: +36-70/4535015

Fogadóóra, egyéb információk

Minden hónap utolsó csütörtökjét megelőző szerda, a részönkormányzati ülés után. Tóth László Általános Iskola (Czollner tér)
Telefonos egyeztetés után bármikor:
Telefonos elérhetőségeim: 20/5644067; 70/4535015
Telefon: 205644067

Üzenjen, szóljon hozzá

Hozzászólás
Név: E-mail:
Adja meg a lenti mezőben az ellenőrző kódot
(kisbetű/nagybetű érzékeny)
A képviselő előzetesen moderál(hat)ja a hozzászólásokat!
Mi tekintettel vagyunk a személyiségi jogokra, elutasítjuk a gyűlöletkeltést és az uszítást. Kérjük, tegyen így Ön is, hiszen a hozzászólást saját felelősségére írja! Ön a(z) 38.107.179.229 IP címről szól hozzá.
12.Anonimválasz2012.05.17 18:33:45
(2012.05.14 14:41) Anonim írta:
Tisztelt Szeberényi úr Önök katasztrófálisan eladósították a város. Évtizedekre komoly pénzügyi terhet róttak a városra olyan presztízs beruházásokkal, mint az új uszoda megépítése, miközben az iskolák és egyéb közintézmények, a közterületek siralmas állapotban vannak. Mikor hagyják abba ezt a dilettáns ámokfutást? Szégyelhetnék magukat!
Tisztelt Névtelen!
A választóktól függ, hogy mikor hagyjuk abba. Első valószínű időpont 2014 ősze. Ha a választók többsége akkor nem úgy gondolkodik ahogy Ön, akkor később. Következő időpont valószínű időpont 2018.
Természetesen lehetnek rendkívüli események, időközi választások stb.

Állításaival egyébként nem feltétlenül értek egyet.

Tisztelettel:
dr. Szeberényi Gyula Tamás
11.MOLNÁR ÉVAválasz2012.05.14 14:48:22
SZERETNÉK ÖNTÖL EGY IDŐPONTOT KÉRNI.0620/2399939. A KORHÁZ UTCA MIATT MERT AZ EMI SEMMIT NEM CSINÁL A DÖGLÖTT KUTYÁKKAL
10.Anonimválasz2012.05.14 14:41:22
Tisztelt Szeberényi úr Önök katasztrófálisan eladósították a város. Évtizedekre komoly pénzügyi terhet róttak a városra olyan presztízs beruházásokkal, mint az új uszoda megépítése, miközben az iskolák és egyéb közintézmények, a közterületek siralmas állapotban vannak.

Mikor hagyják abba ezt a dilettáns ámokfutást? Szégyelhetnék magukat!
9.Kevynválasz2012.02.27 08:05:03
at hihetonek ttaorm, de ha mar a KIT hirlevel a korabban konyvtarosok voltak sorozataval csusztat ossze, akkor erdekelne a szakmai gyakorlatokon kivuli, konyvtarosi munkatapasztalat. Koszi. (Anyam jol van.)
8.Bakk Istvánválasz2012.02.08 14:29:21
"Az Isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember nem más, mint Isten szolgálata." Mátyás király

Székely János püspök a hazánkat érő támadások okairól

Krisztus mondta: ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt nálatok (Jn 15,18). Különleges aktualitást kapnak ezek a szavak ma, amikor sokan szerte a világban össztűz alá vették hazánkat – fogalmaz írásában Székely János esztergom–budapesti segédpüspök.
Mi ennek a gyűlöletnek az oka? A valódi ok az, hogy hazánk olyan alapvető emberi értékek mellé állt oda, melyeket ma sokan lerombolni szeretnének. A magyar parlament olyan alkotmányt adott az országnak, amely Isten nevével kezdődik (Preambulum), amely azt állítja, hogy a magzat életét védelem illeti meg a fogantatástól kezdve (Szabadság és felelősség II), hogy Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között létrejött életszövetséget (Alapvetés L). Az alkotmány azt is kijelenti, hogy a család a nemzet fennmaradásának alapja, és hogy az adó mértékét a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani (Szabadság és felelősség XXX). Nyilván sokan vannak a világon, akiknek nem tetszik ezeknek az emberi alapértékeknek ez a határozott megfogalmazása.
Mi több, a magyar kormány átmeneti külön adót vetett ki a bankokra. Ez pedig természetesen aggodalommal tölti el a pénzvilág urait, nehogy a példa ragadós legyen.
A hazánkat érő támadások oka alapvetően ez. Természetesen ezeket az okokat nem nevezik néven, helyette más, kisebb jelentőségű vádpontokat említenek. Az egyik ilyen vádpont az egyházakról szóló törvény. Ennek a törvénynek az a célja, hogy az úgynevezett business egyházaktól megvonja az egyházi státuszt. Magyarországon ugyanis, szemben nagyon sok európai állammal, az egyházi oktatási, egészségügyi és szociális intézmények azonos állami finanszírozásban részesülnek, mint a hasonló állami intézmények, hiszen ugyanolyan adófizető polgárok számára nyújtják a nevelés, vagy a gyógyítás szolgálatát. Hazánkban ezért számos olyan ál-egyház jött létre, amelyeknek a legfőbb célja az állami támogatás megszerzése volt. Az új egyházi törvény ezen a helyzeten változtat. Pontosabban körülírja a feltételeket, amelyek alapján egy közösség elnyerheti az egyházi státuszt (legalább ezer tag; legalább 20 éves jelenlét az országban stb.). Azok a közösségek, amelyek nem kapják meg az egyházi státuszt, nyugodtan folytathatják a működésüket, csak az intézményeik állami finanszírozását nem fogják megkapni.
Természetesen a magyar parlament és a kormány követett el hibákat is a munkája során. Ilyenek voltak a médiatörvény egyes – később meg is változtatott – pontjai, vagy a jegybanktörvény esetében néhány, talán szükségtelen módosítás, amely támadásokra adott alkalmat. Ugyanígy helyesebb lett volna a bankokkal való megállapodást a végtörlesztés rendelkezéseinek kibocsátása előtt megkötni.
A hazánkat érő támadás oka azonban nem ez, hanem azok az alapértékek, amelyeket Magyarország jelenleg képvisel. A jelen parlamentnek felelősen élnie kellett azzal a kétharmados többséggel, amellyel a választók a cselekvésre felhatalmazták. Ezt a nagy felelősséget és lehetőséget alázattal, körültekintéssel kell hordoznia, tettekre váltania. A külső támadásokat pedig higgadtan, adott esetben kellő ügyességgel kell megpróbálnia kivédeni. Hazánk jegybankjának valuta tartaléka a jelen államadósságunk csaknem felét teszi ki, amelyet szükség esetén a jegybank fel is fog használni az adósságszolgálat finanszírozására. Ez azt is jelenti, hogy az ország valamennyi ideig ki tud tartani ebben az erős ellenszélben is.
Gyakran megtörténik a történelemben, hogy ha feltűnik a világosság, akkor megjelenik vele szemben a sötétség hatalma is.
Kívánom mindannyiunknak, hogy legyünk a Világosság fiai, egy igazabb, emberibb világ építői.
Székely János esztergom–budapesti segédpüspök
Magyar Kurír
__._,_.___
.

Pálos Passió című könyvbemutatója

Duna TV, Kívánságkosár 2011. augusztus 11.


A médiumok diktálta zűrzavar és erkölcsi mélypont számára is van határ. Tudjuk, hogy a mesékben sem űzheti tovább a banya a kis hős királyfit és táltos csikaját, csak a határig. Itt ugyan kitép még egy szálat a csikó farkából, de az üldözésnek vége, itt a határ! Eddig és ne tovább. Nemzetünk sorsában ezt a határt a magyar alapítású Pálos Rend iránti érdeklődés szabta meg. ..


http://www.szentozseb.hu/modules.php?name=topics&file=olvas&cikk=aktualis-4e4153ab4afac&elozo=aktualis-4e30526e61631&koveto=palosok-4e43652810d80

http://www.youtube.com/watch?v=kuEnsdj5gFg

http://indavideo.hu/video/passio_4

http://www.szentozseb.hu/modules.php?name=topics



__,_._,___
Bischof János Székely über die Gründe für die Angriffe auf unser Land

12.01.2012 - 12:38

Christus hat gesagt: So euch die Welt haßt, so wisset, daß sie mich vor euch gehaßt hat (Joh 15, 18). Besondere Aktualität bekommen diese Worte heute, als viele Menschen auf der ganzen Welt unser Land unter Beschuss nehmen - schreibt János Székely, Weihbischof von Esztergom-Budapest.

Was ist der Grund für diesen Hass? Der wahre Grund ist, dass unser Land sich neben solchen grundlegenden menschlichen Werten hingestellt hat, die heute viele zerstören möchten. Das ungarische Parlament hat dem Land eine Verfassung gegeben, die mit dem Namen Gottes beginnt (Präambel), die feststellt, dass das Leben eines Embryos vom Beginn der Empfängnis an unter Schutz steht (Leben und Freiheit II), und dass Ungarn die Institution der Ehe als zwischen Mann und Frau zustandegekommener Lebensbund schützt (Grundlage L). Die Verfassung legt auch fest, dass die Familie Grundlage für das Überleben der Nation ist, und dass der Steuersatz unter Berücksichtung der Ausgaben für die Kindeserziehung festgelegt werden soll (Freiheit und Verantwortung XXX). Offensichtlich gibt es viele Menschen auf der Welt, denen diese entschlossene Formulierung der menschlichen Grundwerte nicht gefällt. Darüber hinaus hat die ungarische Regierung den Banken eine vorübergehende Sondersteuer auferlegt. Dies erfüllt die Herren der Finanzwelt natürlich mit Sorge - nicht dass der Präzedenzfall zu klebrig wird. Die Ursache für die Angriffe auf unser Land ist grundlegend diese. Natürlich werden diese Gründe nicht beim Namen genannt, stattdessen werden andere, weniger bedeutungsvolle Anklagepunkte erwähnt. Einer dieser Anklagepunkte ist das Gesetz über die Kirchen. Der Zweck dieses Gesetzes ist es, den sogenannten Business Kirchen den kirchlichen Status zu entziehen. In Ungarn werden nämlich, im Gegensatz zu sehr vielen europäischen Staaten, die der Kirche, Bildung, Gesundheit und Soziales gewidmeten Institutionen mit dem gleichen Maß an staatlichen Mitteln finanziert, wie die ähnlichen staatlichen Institutionen, denn sie bieten den selben steuerzahlenden Bürgern die Bildung oder den Dienst der Heilung an. In unserem Land sind deshalb viele Falschkirchen zustandegekommen, deren größtes Ziel der Erhalt der staatlichen Unterstützung war. Das neue Kirchengesetz verändert diese Situation. Genauer: es beschreibt die Bedingungen, unter denen eine Gemeinschaft den Kirchenstatus erreichen kann (mindestens tausend Mitglieder, mindestens 20 Jahre Präsenz im Land usw.) Diejenigen Gemeinden, die den Kirchenstatus nicht erhalten, können ihren Betrieb ruhig fortsetzen, nur die staatliche Finanzierung werden sie nicht erhalten. Natürlich hat das ungarische Parlament und die Regierung auch Fehler während ihrer Arbeit begangen. Dies waren einige - später auch geänderte - Punkte des Mediengesetzes, oder, im Fall des Notenbankgesetzes, manche, vielleicht unnötige Änderung, die Gelegenheit zu Angriffen gab. In der gleichen Weise wäre es richtiger gewesen, mit den Banken vor der Ausstellung der Bestimmungen zur Endtilgung eine Vereinbarung zu treffen. Die Ursache für die Angriffe auf unser Land ist nicht diese, sondern es sind diejenigen Grundwerte, die derzeit von Ungarn vertreten werden. Das gegenwärtige Parlament muss mit derjenigen Zwei-Drittel-Mehrheit verantwortungsvoll leben, mit der die Wähler sie zum Handeln ermächtigte. Diese große Verantwortung und Möglichkeit muss es mit Demut und Umsicht tragen, in Taten umsetzen. Die Angriffe von außen muss es gelassen, gegebenfalls mit nötigem Geschick versuchen, abzuwehren. Die Valutenreserve der Notenbank unseres Landes beträgt fast die Hälfte unserer derzeitigen Staatsschulden, die die Notenbank, wenn nötig, auch für die Finanzierung des Schuldendienstes verwenden wird. Dies bedeutet auch, dass das Land für eine gewisse Zeit auch in diesem starken Gegenwind standhalten kann. Es passiert oft in der Geschichte, dass, wenn das Licht erscheint, mit ihm auch die Mächte der Finsternis erscheinen. Ich wünsche uns allen, dass wir Söhne des Lichts werden, Erbauer einer wahreren, menschlic-moderálva-n Welt.
János Székely, Weihbischof von Esztergom-Budapest
Forrás:
Magyar Kurír
7.Mikiválasz2012.01.19 21:32:41
(2011.01.04 09:51) Anonim írta:
szia tamás viki vagyok
Szia Viki, Miki vagyok.
6.Szeberényi Gyula Tamásválasz2011.12.15 12:06:34
(2011.03.31 10:01) Kuruczné írta:
Tisztelt Dr. Szeberényi Gyula Tamás! Szeretnék öntől érdeklődni,hogy milyen segítséget tudnék kapni a házamban keletkezett belvízi hibák helyre állításában.Mivel tudomásom szerint a műkertváros önhöz tartozik,ezért úgy gondoltam van rálátása,tehát bízom a segítségében,hogy a belvízi károk felmérése még nem fejeződött be,sikerül nálunk is a felmérést elvégezni. A városüzemeltetési osztállyal már történt ebben intézkedés de érdemi még nem, mert ez az ügy már több évi probléma,de most ezt nem szeretném részletezni. Segítségét előre is köszönöm, Tisztelettel:Kuruczné
Tisztelt Asszonyom!
Elnézését kérem, hogy csak most tudok válaszolni. Eddig nem láttam levelét. Kérem, hogy közvetlenül keressen meg, ha még fennáll a problémája.

Üdvözlettel:
Szeberényi Gyula Tamás
5.Szeberényi Gyula Tamásválasz2011.12.15 12:03:09
(2010.10.10 12:10) Temesvári László írta:
Tisztelt Képviselő Úr ! Kecskemét központjában lévő Csóka utca lakói nevében szeretném felhívni figyelmét az utca elhanyagoltságára. Ez vonatkozik az aszfaltburkolat foltozgatására, az esőelvezető csatorna hiányára, kisebb eső esetén sártengerre, tehergépkocsik utcai nagy forgalmára, az elöregedett fák úttestre hajlása és egyebek. Az utcán közlekedő autók a ház falát sárral terítik be és ezzel állagukban nagy mértékű romlás következik be.A környékbeli utcákat sorra újítják fel,a Csóka utca állapota csak romlik. Egyetlen megoldás a csapadékelvezető csatorna megépítése lenne, utána pedig jó minőségű aszfaltburkolat. Javasolom, hogy mérjék fel az utca járműforgalmát,gyanítom hogy a környékben itt a legnagyobb, mert sokan a körút helyett ezt a rövidebb utat választják. Bízom hogy rövid idő után változás történik,hisz az utcából könnyen elvezethető lenne az esővíz. Üdvözlettel: Temesvári László
Tisztelt Temesvári Úr!
Csak most olvastam a jelzését. Elnézést, hogy eddig nem válaszoltam.
Ismerem a Csóka utca állapotát, többször ejleztem fejlesztendő területként. Kérem, hogy legközelebb közvetlenül e-mail címemen keressen a gyorsabb információáramlás miatt.
Üdvözlettel:
Szeberényi Gyula Tamás
4.Horvathn Istvánnéválasz2011.10.20 12:33:17
Tisztelt Képviselő Úr!

Az egyik emeletes társasház lakója vagyok a Szent István király körúton. Ezúton szertném Önnek megköszönni , hogy olyan gyorsan megoldotta a környéket érintő problémákat. "betelefonáltam a képviselő úrnak és Ő készséggel fogadott a Csongrádi úton lévő irodájában. A gondokat megismerve Ön azonnal intézkedett és a régóta megoldatlan ügyek nem bosszantottak tovább bennünket! Tisztelt Képviselő Úr! A további munkájához sok sikert kívánunk! Ön és a képviselő tarsai végre tesznek is valamit a városért és nemcsak ígérgetnek!Tisztelettel: Horváthné
3.Kurucznéválasz2011.03.31 10:01:50
Tisztelt Dr. Szeberényi Gyula Tamás!

Szeretnék öntől érdeklődni,hogy milyen segítséget tudnék kapni a házamban keletkezett belvízi hibák helyre állításában.Mivel tudomásom szerint a műkertváros önhöz tartozik,ezért úgy gondoltam van rálátása,tehát bízom a segítségében,hogy a belvízi károk felmérése még nem fejeződött be,sikerül nálunk is a felmérést elvégezni.
A városüzemeltetési osztállyal már történt ebben intézkedés de érdemi még nem, mert ez az ügy már több évi probléma,de most ezt nem szeretném részletezni.

Segítségét előre is köszönöm,
Tisztelettel:Kuruczné
2.Anonimválasz2011.01.04 09:51:48
szia tamás viki vagyok
1.Temesvári Lászlóválasz2010.10.10 12:10:06
Tisztelt Képviselő Úr !

Kecskemét központjában lévő Csóka utca lakói nevében szeretném felhívni figyelmét az utca elhanyagoltságára. Ez vonatkozik az aszfaltburkolat foltozgatására, az esőelvezető csatorna hiányára, kisebb eső esetén sártengerre, tehergépkocsik utcai nagy forgalmára, az elöregedett fák úttestre hajlása és egyebek. Az utcán közlekedő autók a ház falát sárral terítik be és ezzel állagukban nagy mértékű romlás következik be.A környékbeli utcákat sorra újítják fel,a Csóka utca állapota csak romlik. Egyetlen megoldás a csapadékelvezető csatorna megépítése lenne, utána pedig jó minőségű aszfaltburkolat. Javasolom, hogy mérjék fel az utca járműforgalmát,gyanítom hogy a környékben itt a legnagyobb, mert sokan a körút helyett ezt a rövidebb utat választják. Bízom hogy rövid idő után változás történik,hisz az utcából könnyen elvezethető lenne az esővíz.
Üdvözlettel: Temesvári László

nyeregszemle_728x90.swf
Adatvédelmi elvek | Moderálási elvek | Rendszerismertető | Impresszum | Kapcsolat | Created by Art Legion
Page load time: 0.554640 | Megtekintett oldalak száma: 52